Kettős nyíregyházi szenior siker született Budapesten a Magyar Sakkszövetségben, ahol évente egy alkalommal az „Életet az éveknek Országos Szövetsége” megrendezi a nyugdíjas klubok országos egyéni és csapat versenyét. Hetven feletti átlagéletkorral rendelkező csapatunk a Sóstóhegyi Nyugdíjas Klubot képviselve, hosszú évek óta vesz részt ezen a szépkorúaknak kiírt sakkprogramon. Mint ahogy a címben is szerepel tavaly bronzérmet szereztünk, kevéssel elmaradva az elsőktől és másodikoktól. Csakhogy a gárda összetétele évről-évre megváltozik különböző okok miatt. Idén november 27-én, sajnos nem tudott velünk tartani Benicsák János barátunk, aki fontos családi rendezvényen vett részt ugyanebben az időben, így két újonc is bekerült az együttesbe. Antal Emil, aki a MÁV Művelődési Ház szenior sakk klubjának tagja és Szemán Tibor a HVSC sakk csapatának új vezetője. A négy fős csapatban helyet kapott még a tapasztalt, kiváló játékos Landenberger László és jómagam, akik már több ilyen alkalommal jutottunk szerepléshez.
A gyülekezéskor azonnal feltűnt, hogy a tavalyi győztes együttesből (a DVTK versenyzői Onga Nyugdíjas Klub néven) senkit sem látunk sem a versenyteremben, sem a közelében. A fiúk nem érkeztek meg a megnyitóig sem, így idén nélkülük zajlott le az összecsapás. Sipos István a Magyar Sakkszövetség főtitkára, Czingler Sándor és Medveczki Aranka gondoskodtak arról, hogy minden hibát nélkülöző szervezés és bíráskodás történjen. Hét forduló alatt, 2 X 15 perces rapid partikban dőlt el a végső sorrend, így a sakkórák mutatta időnek nagy szerep jutott. Természetesen itt is előfordultak a döntetlenek különböző formái a szalon remitől a küzdelmesig, ám a jellemző az volt, hogy amíg az idő rendelkezésre állt, nem adta meg magát senki sem könnyedén. A legérdekesebb partiban változó állásokat létrehozva egy budapesti és egy hajdúszoboszlói versenyző küzdött megalkuvás nélkül. Utóbbi tetemes időelőnnyel kanyarodott a végjátékba, ellenfelének csupán másodpercei álltak rendelkezésére. Mégis újabb fordulat történt és már előbbi próbálta 9 másodperc alatt mattolni ellenfele egyedül maradt királyát vezérével. A matt megszületett, a győztes órája 1 másodpercet mutatott.
Nálunk sem érvényesült igazán a papírforma. Csapatunk legerősebb játékosa, volt mesterjelölt, nem tudta hozni a tőle elvárható igazán jó eredményt, riválisaink a „Budapesti Sakklovagok” viszont töretlenül haladtak előre a csapatgyőzelemig. A salgótarjániak is erősen szorongattak minket, de végül a II. hely megszerzése nem került veszélybe. Az már csak hab a tortán, hogy utolsó fordulóbeli kitartásom meghozta a várt eredményt. A hetedik partiban négy és fél ponttal rendelkező ellenféllel találkoztam. Nekem négy pontom volt, így nem is csodálkoztam, hogy versenyzőtársam két ízben is döntetlent ajánlott, amit azért nem fogadtam el, mert ugyan az állásunk kiegyenlített volt, időhátránya viszont azonnal szembe tűnt. Amikor már az igazi kapkodás megkezdődött, sikerült megőriznem nyugodtságomat, ő viszont elnézte bástyáját a végjátékban, így rögvest feladta a reménytelenné vált küzdelmet. Nemsokára átvehettem az egyéni versenyben harmadik helyezettnek járó bronzérmet.
Az eredményhirdetés utáni búcsúzó kézfogások mellé társultak a jó egészséget, szép napokat kívánó baráti megjegyzések abban a reményben, hogy egy év múlva ugyanitt találkozhatunk.
Dr. Horváth László
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges